1. választókerület:

• A Szentháromság tér rekonstrukciójára készült tervek felújítása, újra tervezése. A tervezés után közbeszerzési pályázat kiírása a rekonstrukció megvalósítására.
• A csapadékvíz elvezetés fejlesztésének városi szintű megtervezése az állami forrásokból rendelkezésre álló összegből, különös tekintettel az 1. körzetben fennálló problémákra.
• Prelátus közösségi és vendégház, valamint a szőlő területének felújítására tervezési program elkészítése.
• Bezerédj Általános Iskola konyha és étterem tervezése, majd a megépítésre közbeszerzési eljárás kiírása.

2. választókerület:

• Belvárosi Közösségi Ház kialakítására tervezési program kidolgozása. (Erre szóba jöhet a régóta üresen álló Pongrácz ház, a volt tüdőgondozó, vagy a Szent István téren levő Fazekas-féle ingatlan is. Az épület klubok, szakkörök, öntevékeny művészeti, illetve egyéb csoportok tevékenységéhez nyújtana segítséget, mert erre nagyon nagy igény van városi szinten.)
• Duna-part rendezése, bővítése, 1. ütem: rendbe tenni az első paksi szakaszt, a vadon nőtt cserjék, fák eltávolítása, tájtisztítás. A belvárosi Duna-part rekonstrukciójára koncepcióterv készítése és társadalmi vitára való bocsátása. (Meg kell vizsgálni az úszó stégek, csónakkikötők száma növelésének lehetőségét is.) Ezt követően a végleges tervezési program összeállítása és a tervezés lefolytatása.
• Dózsa György út rekonstrukció folytatásának előkészítése. (Tervezés.)
• A belvárosi parkolási lehetőségek bővítésére koncepcióterv készítése és társadalmi vitára való bocsátása. Ezt követően a végleges tervezési program összeállítása és a tervezés lefolytatása.
• Jézus Szíve templom előtti park felújításának megtervezése.
• Kresz Park kresz-jellegének visszaállítása.

3. választókerület:

• Toldi utcától a Péter utcáig a nyílt vízelvezető árok lefedése. Itt parkolási lehetőség kialakítása, ami a PSE pályához érkezők parkolási lehetőségeit bővítené.
• Toldi utca járda felújítás tervezése és kivitelezése.
• Május 1 utcai telek kialakításokhoz az önkormányzati segítés lehetőségeinek kialakítása.
• Fehérvári úton, illetve a Széchenyi téren gyalogátkelő helyek kiépítése.
• A város külső utcáit is elérő igény vezérelt tömegközlekedés megvalósítása.

4. választókerület:

• Sebestyén és a Zöldfa utca felújításának tervezése. A tervezés lefolytatása és a 2021-es építés megvalósítására közbeszerzés lefolytatása.
• A Domb utcát és a Kurcz György utcát összekötő út, valamint a Kurcz György utca 80-tól az úttest javítása, aszfaltozása.
• Nádor utca felújításának megtervezése.
• A körzetben – és egyben az egész városban - levő gyalogátkelőhelyek felmérése, és ahol szükséges, jobb megvilágítás kialakítása.
• A csapadékvíz elvezetés fejlesztésének városi szintű megtervezése az állam által rendelkezésre bocsátott összegből, különös tekintettel a Domb utcában, a Hunyadi utcában és a Kishegyi úton.
• Hulladékgyűjtő szigetek kialakítása a Kishegyi úti társasházak körzetében.
• A Kishegyi - Tolnai - Dózsa György úti csomópont forgalmi rendjének felülvizsgálata. Közlekedési lámpás kereszteződés vagy körforgalom kialakításának megtervezése.
• Parkolóhelyek kialakítása a Hunyadi utca Zrínyi utca felőli részén.
• A korábbi utcafelújításoknál elkövetett kivitelezői hibák kijavíttatása.
• Kishegyi úton a tömbbelsők és/vagy a tömbkülsők felújításának tervezése, és a lakókkal való egyeztetése.
• A körzet központtól távolabbi utcáit is elérő igény vezérelt tömegközlekedés megvalósítása.

5. választókerület:

• Építők útja 2-6.: járda felújítás-park felújítás.
• Építők útja 8-14.: járda építés folytatása, park felújítás.
• Pollack M. u. 36-42 - 44-46.: tömbbelső felújítás megtervezése és a lakókkal való egyeztetése.
• Építők útja 16-18. járda felújítása.
• Árnyas utcai parkoló helyek felfestése és járdák felújítása.
• Fenyves u. 10-16.: tömbök előtt a parkolási koncepció újra gondolása.
• A körzet területén átfogó zöldfelület felújítási program készítése.
• A körzet játszótereinek felmérése, és felújítási program készítése.
• Ürgemezei tematikus játszótér és pihenőpark megvalósítására koncepcióterv készítése.
• Pihenőpadok telepítése a tömbbelső rehabilitációk által nem érintett területeken.

6. választókerület:

• Lakótelepi központi park II. ütem megvalósítására közbeszerzési eljárás lefolytatása.
• Kurcsatov u. tömbbelső rehabilitáció III. ütem megvalósítására közbeszerzési eljárás lefolytatása.
• Kurcsatov u. déli oldali tömbbelső rehabilitáció megtervezése és egyeztetése a lakókkal.
• Az eddigi tömbbelső rehabilitációk által nem érintett utcafronti területek (tömbkülsők) átfogó megújításának megtervezése.
• Kurcsatov utcai egykori ABC épület és környékének rendbe tételére kötelezni a tulajdonost.
• Pihenőpadok telepítése a tömbbelső rehabilitációk által nem érintett területeken.

7. választókerület:

• Csapadék- és szennyvízelvezetési gondok megszüntetése a Zápor és a Búzavirág utcában, valamint a Tolnai úton.
• Útsüllyedések felszámolása a Jedlik utcában új aszfaltburkolattal és a vízelvezető árok lefedésével.
• A Vácika utcai házak rákötése a szennyvízhálózatra, majd a szilárd útburkolat elkészítése.
• A konzervgyári buszmegálló és környezetének rendezése, az úthibák és a csapadékvíz elvezetési gondok felszámolása.
• A Kölesdi út - Ady Endre utca kereszteződésében a forgalmi rend felülvizsgálata, balra kanyarodás engedélyezése,
• Seprűsautó-szolgáltatás kiterjesztése a mellékutcákra.
• Járdafelújítás befejezése az Újtemplom utcában.
• Tolnai út burkolathibáinak szakszerű felszámolása.

8. választókerület:

Dunakömlőd:

• A megvásárolt Mg. Zrt. ingatlanban az óvoda bővítése.
• Hegy utca déli (felfelé menet bal) oldalának felújítása.
• Bartók B. utcában felújítás tervezése.
• Radnóti utca aszfaltozása.
• Kamera rendszer kiépítése Dunakömlődön is.

Csámpa:

• Közösségi ház bővítésének megtervezése és megvalósítása. (Erre CLLD pályázati lehetőség adott.)

Biritó:

• Közösségi ház tetőhéjazat cseréje.
• Új kutyamenhely tervezése és engedélyeztetése.

Gyapa:

• Kanacsi és Rét utca felújításának megtervezése. Közbeszerzés lefolytatása.

Cseresznyés:

• Telefontérerő-problémák megoldása legalább egy szolgáltató bázisállomásának telepítésének segítésével.
• Közösségi ház és hozzá közösségi tér, vizesblokk kialakítása. (Erre CLLD pályázati lehetőség adott.)

Bevallom, a képzettársítások rabja vagyok. Ha egy szórólapon azt olvasom, hogy fórum, akkor első blikkre valami nagyszerű, felemelő eseményre gondolok. Még az is lehet, hogy tógás filozófusokat látok magam előtt, talán egyenesen Marcus Tullius Cicerót, amint gondolatait ékes latinsággal, összeszedetten tárja a hallgatóság elé. Ezért is lettem roppant izgatott, amikor az önkormányzati választások utáni első fórumra meghívót kaptam, mely szerint a 2. számú választókörzet képviselője, Ulbert Sándor tájékoztatót tart a 2019-ben elvégzett munkáról és a 2020-as év terveiről. Ott volt a postaládámban, megmásíthatatlanul, amelyben engem és családtagjaimat meghívtak a jeles eseményre. Ez mégiscsak tisztességes eljárás, gondoltam, hiszen kihívója voltam a körzetben, majd boldogan dugtam egy hűtőmágnes alá a gyermekeim rajzai közé. Az újabb és újabb rajzokat igyekeztem úgy rendezni, hogy el ne felejtsem: ott kell lennem!

Nem, végül nem attól lett hiányérzetem, hogy Ciceró stílusát mellőzve Ulbert Sándor laza zakóban jelent meg, nem pedig tógában. Az pedig a legkevésbé sem zavart, hogy a latinnal meg sem próbálkozott, bár voltak pillanatok, amikor azt hittem, ez a cél. Annyi bizonyos, hogy a jelen lévők között rajtam kívül volt más is, aki hiányolta a tartalmat és a szerkezetet, az elképzelést és a felsorolt problémákra adott konstruktív ötleteket. Ha a „nesze semmi, fogd meg jól” egy stílus, akkor a képviselő úrnak és a kicsit később megjelent városvezetőnek sikerült az összes stílusjegyet felvonultatni a kétórás eseményen. Lehet, hogy a Képviselő Úr úgy érzi, hogy az válasz mindenre, hogy „mi már majdnem hatvan éve ismerjük egymást”, és „én őszinte leszek, még ha lesz, akinek nem is fog tetszeni”. Úgy gondolom, ezzel az emberek, akik jelen voltak, és a véleményüket kulturált köntösben megfogalmazták, nincsenek megnyugtatva. Főleg akkor, ha ezt egy olyan embertől hallják, aki 2004 óta a városvezetésben dolgozik, ráadásul nagyrészt képviselője is volt az adott területnek. A passzív szemlélő szerepét osztottam magamra, és milyen jól tettem – tanulságos este volt. Vagyis, az kell, hogy legyen – nem nekem.

Rögtön a karácsonyi jókívánságok után megtudtuk, hogy a Képviselő Úr nem mondd le az álmairól. Egyik régi álma például, hogy a Kossuth Lajos utca megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez – és ez jó. Kedves utcámat magamban már „Foltvarró utcának” kereszteltem át, és miután 2017 nyarán kézhez kaptunk egy aranyos kis üzenetet, hogy az utcát az év októberében felújítják, volt némi remény, hogy az a megszámlálhatatlan folt végre eltűnik. Ma már úgy gondolom, az utca alján komolyan át kellene fésülni a szennyvízhálózatot, mert az állandó csőtörések miatt hamar újra foltosodni kezdene az aszfalt.

Másik nagy álma, hogy a Hajnal utca katasztrófális állapota megszűnjön. „A felújítást nem 2022-re, nem 2021-re, hanem 2020-ra ígerem” –hangzott el. Úgy legyen!

A rövid entrée után jöhetett kérdéseivel a városrész egyik legharciasabb csoportja, a Jámbor Pál utcában lakók közössége, akik szóvá tették, hogy a régen egyirányú utcájukban szenvednek a megnövekedett forgalomtól, a sebességkorlátozásra ejtő autósoktól, az állandó parkolási gondoktól. Komoly összetűzésre került sor a lakók és a Képviselő Úr között, és még mielőtt bárki azt hiszi, hogy a lakók feltüzelt ellenzékiek, elárulom, olyan is elhangzott, hogy „azért szavaztunk Önökre, hogy megoldják”, majd az egymás számonkéréséig fajuló helyzetet egy kisebb csoport kivonulása oldotta meg – időlegesen. Sem a Polgármester Úrnak, sem a Képviselő Úrnak semmilyen más elképzelése nem volt a nehézségek megoldásáról, mint hogy „ez nem megoldható”. Néha olyan érzésem van, mintha egy dobozba zárva élnének városunk nagyjai, semmiféle kitekintéssel a világra. Hány olyan szűk utca létezik a világban, ahol van fekvőrendőr, és esetleg az úttesttel egy síkban lévő járdát néhány megfelelő távolságban lévő poller (forgalomkorlátozó oszlop) védi? Szerintem nem új találmány.

A szomszédos Templom utca lakói a sok autó, az állandó forgalom, a sok diák miatt aggódnak, illetve félnek az iskolabővítéstől. Mindenkinek neuralgikus pont a közlekedés, a parkolás, a garázsba ki- és beállás. Félelmetes, hogy a városunk legnagyobb problémája az épp parkoló autókból adódik. Ha minden terv valóra válik, amit Ulbert képviselő úr a parkolókról megálmodott, a parkolók városa leszünk – bár úgy érzem, a városban a legnagyobb segítséget az önmagukat hazakormányzó és a garázsba beálló önvezető autók jelentenék – vagy az, hogy a tömegközlekedést sürgősen hozzáigazítanák az igényekhez és a városlakók valamennyit letennének a kényelmi szempontjaikból. Természetesen előjött a parkolóház építése is, mindez persze úgy tálalva, hogy nagyszerű ötlet, de a kedves paksiak akkor is a bolt előtt állnának meg, mert öt percet sétálni az nonszensz.  A választás előtt is, most is csak ugyanazt tudom írni, mondani: előbb hozzák kulturált állapotba a már meglévő parkolókat, azokat bővítsük, mielőtt megint terveztet a város valamit, amiben a körzet képviselője sem biztos, hogy ki lesz használva.

Van, akinek a Coop bolt előtti állapotokból van elege, az utcára kiömlő szemetet viseli nehezen. Erre megoldás a közterületfelügyelet létszámának emelése a városrész atyja és a városvezetés szerint. Szerintem nem ártana megpróbálkozni a tárgyi feltételek javításával nagyobb, vagy dupla szemetesekkel. Nem tudom, hány embernek tűnt fel még rajtam kívül, hogy a kínai üzlet előtti padokon nem épp a város krémje filozofálgat napestig. Talán nem téves gondolat, hogy a legtöbb szemét tőlük származik, a műanyag palackok, a sörösdobozok, a féldecisek szétguruló kis üvegei, a padokról lelógó, ázott kartonlapok. És ha valaki átutazik a városon mit lát? Utcafronton - őket. Megoldási javaslatom csak annyi lenne, azokat a padokat, amikre más már úgysem mer leülni, mert a) valaki mindig alszik rajta b) mert a mellette lévő padon alszik valaki, helyezzék át a kínai bolt északi oldalára, ahol kevésbé rontják a városképet, mégsem lesznek elzárva a közösségtől.

A Csónak utcában lakók érdeklődtek a felújítás időpontjáról. A Képviselő Úr tájékoztatta a lakókat, hogy addig semmiféle felújítás nem indul, amíg a tervekben az utca bármelyik oldalra is lejt, az adott oldalt terhelve a csapadékvízzel. Amint a tervezők javítják a terveket, nekiállnak az utcarekonstrukciónak.

A körzetben lakók érdeklődtek továbbá a Táncsics külső felújításáról, a Táncsics belső aszfaltozásáról, (amely munka állítólag hamarosan indul), a Vörösmarty utca takarításáról, a Duna utcáról a Piac felé tartó út állapotáról és a forgalom csökkentésének lehetőségéről. Szó volt továbbá egy, a hatos úttal párhuzamos „menekülőút” kialakításáról a Kosár, Hattyú, Árok, Szent János etc. utcák végén. Egy ott lakó úr nem volt túlzottan lelkes az elképzelést hallva – ami egykor bicikliútnak indult, mára mivé vált…

Két óra, akár csak egy pillanat, úgy szállt el. Nekem olyan érzésem volt, hogy bármi, ami konkrétum, bármi ami később számon kérhető, az luxusszámba megy. Olyat ne várjunk. Azt, hogy Ulbert Sándor a saját kijelentése szerint a város egész éves költségvetését el tudná költeni csak a kettes körzetre, elhiszem. Azt is elhiszem, hogy fel lesznek újítva az utcák. Az eddigi nívó tartva lesz. A kérdés csak annyi, hogy bármiben, ami ezen felül áll, minden olyan ügyben, amely a városban élők életét alapjaiban meghatározza, lépnek-e előre, vagy csak elképzelések és jövőkép nélkül nagy elánnal törtetnek előre? Vagy kikristályosodott elképzelésük van mindenről, csak éppen a lakossággal való kommunikáció döcög? Adja az ég, hogy ez utóbbi eset álljon fent, mert jobb egy olyan városban élni, ahol meglepve vesszük észre, hogy „Jé, ez is meg lett oldva, és az is meg lett oldva!” mint egy olyanban, ahol a jövő épp olyan, mint ma a Kossuth Lajos utca: foltozott és ígéretekkel teli.

Úgy tűnik, van Magyarországon két dolog, amihez mindenki ért. Nem nehéz kitalálni, hogy a focira és a politikára gondolok. A magyarok általában nagyon magabiztosan képesek állást foglalni mindkettőben, olykor finoman oktatni a másikat szemtől szemben, vagy elmés gondolataikat kendőzetlenül a széles közönség elé tárni. Van, aki azonnal befogadó közegre lel, van, aki falakba ütközik. A jó helyen elsuttogott szavakban komoly közösségformáló erő rejlik, hiszen olyan jól esik együtt szidni az ellent, és adni a másik alá a lovat, együtt világmegváltani a sörözőben, a családi asztalnál vagy az utcán, a boltban. De ha a másiknak az okos szótól nem nyílik ki rögtön az értelme, az indulatokat a csúcsra pörgeti néhány keresetlen szó. Ennek kiváló felületet biztosít a modern média. Szinte személytelenül, létező vagy fiktív nevek mögé bújva könnyű arról értekezni, hogy egy csapatösszeállítás miért volt szerencsétlen. Hogy a csatár botlábú, vagy elcsalták-e a mérkőzést a bírók, hogy ő az adott helyzetben befelé cselezve sarokkal emelte volna át az utolsó védőt. Sajnos, rengeteg ilyen beszélgetést hallottam, kommentet olvastam. Sportban épp úgy, mint politikában. Mindenki okos. Mindenki tud mindent. Mindenki tudta előre, látta már a kezdetektől fogva, sejtette, megmondta.

A gond csak az, hogy nem vagyunk világverők sem fociban, sem politikában. Ha pedig látnánk a jövőt, nem itt tartanánk.

Sokan vannak, akik tudják: hallgatni arany. Nem nehéz eldönteni, hogy ők okosabbak, vagy azok, akik mindenhol a saját igazukat hangoztatják. Ha a történelem súlyos fejezetei között kutatunk, azt látjuk, a vészterhes idők mindenkit megviseltek. Láttunk olyanokat, akik képesek voltak a hangjukat hallatni, mégsem köszöntek meg nekik semmit, és ugyanígy jártak azok is, akik csendben, az árnyékban lapultak, várva a vihar végét. Lehet, hogy az emberi történelem sok hűhó semmiért, de mindenki az olyan történeteket szereti olvasni, ahol a jó győz és az alapvető emberi értékek a helyükre kerülnek.

Szokták mondani, hogy a történelmet a győztesek írják. Egy ideig, talán. Aztán a múlt győzteseiből vesztesek lesznek, hiszen a dicső napok is véget érnek. Nem lehet évtizedekig forrásponton tartani az érzelmeket, a mindennapok megmutatják jó vagy rossz az irány, amerre a győztesek masíroznak. Közben az emberek tudják, kikre lehettek büszkék, és ezek nem mindig azok, akik a magasba emeltek egy kupát. Az idő mindig helyre teszi a dolgokat.

Az biztos, hogy a múltunkhoz mindig bátran nyúlhatunk, még ha változik a világ, akkor is. Nyúlnunk is kellene, hiszen abból tanulhatnánk. Mégis az az érzésem, hogy mi emberek semmiből sem okulunk, és újra meg újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Úgy tűnik, az emberiség jelleme alapvetően nem változott az évezredek során. Bár az egyes személyek komoly jellemfejlődésen (vagy romláson) mehetnek át, a tömegek még mindig ugyanúgy gondolkodnak.

Az elmúlt években számomra az egyik legmegdöbbentőbb tendencia az, hogy egyes embereket a legkevésbé sem zavarna, ha a jelenleg létező legjobb politikai rendszer, a demokrácia sérülne. Mert bármennyire is meglepő, vannak olyanok, akik azt hiszik, jobban tudják nálunk, hogy mi a jó nekünk. És egy idő után elkezdik azt szajkózni, hogy ha nem az ő szájuk íze szerint cselekszünk, akkor hibát követünk el. A legjobb, ha megvédenek minket a saját döntéseinktől, a saját gondolatainktól. De amíg a demokrácia működik, a kontrol létezik az irányukba. Ahhoz, hogy ez egy élő rendszer legyen, működtetnünk kell. Szavazattal, képviselettel.

Az elmúlt években, ha valaki panaszkodott nekem, hogy a kilenc éve regnáló kormánypárt megint túlnyerte magát, és egyre nagyobb mellénnyel vannak, csak annyit mondtam, az emberek így szavaztak, ez van. Hogy miért így, azt itt több száz oldalon keresztül elemezhetném, teljesen feleslegesen. A legfontosabb gondolatként azt szűrném le a több száz oldal végén, hogy nem a Fidesz nyerte meg kétharmados arányban a választásokat az országban vagy éppen az önkormányzatokban, hanem az ellenzék veszítette el. Mert nem kínáltak olyan alternatívát, ami vonzó lenne, amiből nem süt ki azonnal, hogy siker esetén rögtön egymásnak esnének a hűséget esküdött felek.  És ez a bizalmatlanság, ez a kilátástalanság apátiát szül az emberek között, és azt hiszik, a világ nem is működhet másként.

A győztes, ha túlnyeri magát, néha felszínessé válik, kezdi rutinból végezni a dolgokat, kezdi azt hinni, már mindenkinél mindent jobban tud, elfeledkezik az emberekről, nekiáll átírni a valóságot, önmagát is becsapva. Már nem olyan felkészült, nem olyan tisztán látó, hiszen a saját szemére is hályogot húz a hazugságaival.

Ilyenkor lehetne komoly személycserékkel megújulni a hatalmon lévőnek, de a mi következmények nélküli országunkban ez jelenleg fikciónak tűnik. Itt mindenki foggal-körömmel küzd, hogy a zsírosfazék közelében maradjon. És a hosszan a hatalomban lévőknek egy idő után már nem számít más, csak ez. Választanak maguk köré olyan személyeket, akik jó pártkatonaként busás haszon fejében megteszik, ami a hatalom megtartásához feltétlenül kell. De senki olyat, aki frissítene, aki új szellemiséget vinne közéjük

Ilyenkor kellene a demokráciát a szavazatunkkal működtetni. Nem azt mondani, hogy úgysem változik semmi. Azokhoz, akik gondolkodás nélkül állítanak másról fals információt, sokan nem akarnak hasonlítani. Aki politikai panelmondatokban gondolkodik, akinek a szájába adják a mondandóját, akiből kiveszett az egyéniség, az nem fogja tudni a közösség javát szolgálni. Mert ehhez gerinc kell. Itt az emberek szemébe kell nézni öt év múlva is. Aki ezt emelt fővel megteheti, az nem bukott meg, még ha leszavazzák, akkor sem.

Egy önkormányzati választás mindig a legjobb lehetőség arra, hogy bizonyos formációk megmutassák magukat. Ezek lehetnek politikai vagy civil szerveződések. A választásokon csak olyanok indulhatnak eséllyel, akik ismerik az adott körzet, város problémáit, akiknek van elképzelésük arról, hogy merre vigyék tovább a körzetet, akik a választópolgárok között járnak és a személyük az adott területhez köthető. Nem árt, ha a jelöltnek van mondanivalója, egyéni elképzelése, aki nemcsak képes, hanem akar is kommunikálni a választópolgárokkal a megválasztása után is.

Ez a közelség teszi az önkormányzati választásokat a legszórakoztatóbb politikai eseménnyé. Sokszor a semmiből tűnnek fel figurák a veterán helyi politikusok mellett, máskor olyan tűnik el egy pillanat alatt, akiről azt gondoltuk, örökbérlete van a Városházában. Néha döbbenten vesszük észre, hogy olyanok kerülnek magas tisztségbe, akiket mi a legszívesebben messzire elkerülünk. A szemünk előtt zajlanak a dolgok, és ha figyelünk, számon tudjuk tartani az elmaradt ígéreteket, a kérdéses ügyeket, de a sikert, a fejlődés nyilvánvaló jeleit is. Mindenki el tudja dönteni, haladt-e a város az elmúlt néhány évben, és ha igen, milyen irányba.

Nem tettem fel kérdéseket, és nem is szeretnék senkinek sem válaszokat adni a szájába. Nekem a célom csupán annyi, hogy elgondolkodjunk azon, mennyit ér meg nekünk a demokrácia. Hogy mit jelent polgárnak lenni, gondolni a múltra, jelenre, jövőre, egy városra, egy országra, egy közösségre.  Milyen lenne egy másik rendszerben élni, ahol nincs lehetőség arra, hogy néhány évente elmenjünk szavazni, és megbízzuk azokat az embereket, aki a következő négy vagy öt évben képviselni fognak minket.

Mi, a Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselőjelöltjei megpróbálunk alternatívát kínálni. Hogy ennek mekkora ereje van, az hamarosan ki fog derülni. És majd le kell vonni a következtetéseket. Nekünk is, a jelenleg regnáló erőnek és a választópolgároknak is.

A sok kötelesség mellett az egyik legkönnyebb állampolgári feladat, lehetőség, hogy választunk. Nem kell hozzá más, csak szabaddá tenni magunkat október 13-án fél órára, elsétálni a szavazóhelyig, majd ikszelni. Azt hiszem, erre sem mondhatjuk majd, hogy feláldoztuk magunkat a demokráciáért.

Október 13-án este hattól a magyar válogatott Azerbajdzsánnal futballozik zárt kapuk mögött. A szavazóhelyek viszont nyitva lesznek, oda lehet menni. Kíváncsian várom, két órával később milyen elemzések látnak majd napvilágot… a fociról, és a választásról.

 Nagy Balázs

A Paksi Deák Ferenc Egyesület 2. választókörzeti jelöltje

1990 nyara volt. Még a Fenyves utcában laktunk, a környéken sok volt a gyerek, egész nap az utcán, a házak között játszottunk. Hét éves voltam, pont annyi idős, mint most Abigél lányom. Sok emlékem van azokból az időkből. Az óvoda, az oroszok, korábbról a 87-es nagy tél, vagy a Nyúl-dombon a pókfogás, az éjszakába nyúló bújócskázások… Sorolhatnám. Nagyon szabadok voltunk, talán nem is féltettek minket annyira, mint amennyire most mi óvjuk mindentől a gyermekeinket.

Azt hittem, figyelnek ránk a felnőttek, és mindenki biztonságban van. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez messze áll az igazságtól.

Van egy meghatározó emlékem. Az egész öt másodpercig sem tartott, mégis a mai napig velem él az a pillanat. A Gesztenyés utcával szemben, az akkoriban induló iskola melletti füves területen és az iskola mögött is hatalmas homokdombok voltak. Épült a lakótelep, épült a strand, és minden, ami felesleges, erre a környékre került, ott tették le a maradék betonelemeket is, amelyek alá be lehetett mászni. Odajártunk játszani, a nagyobbak sok időt töltöttek ott.

Egyszer egy kora délután, amikor egy barátommal sem találkoztam a környéken, arra gondoltam, talán a homokdombok között rájuk lelek. Senkit sem láttam, viszont az egyik betonelem alól furcsa zajokat hallottam. Óvatosan bekukkantottam a kis bunkerba. Két tizenéves srác ült bent, és nejlonzacskókat szorítottak az arcukra. Teljesen el voltak szállva, engem észre sem vettek. Sejtettem, hogy mit csinálnak. Este persze a szüleimmel átbeszéltük a dolgot. Én akkor találkoztam először a droggal, mint jelenséggel.

Számomra ez akkor egy teljesen elszigetelt jelenségnek tűnt. Azt hittem, a jövőben ilyennel nem fogok találkozni.

Jól tudom, hogy a drogok jelen vannak az éjszakai életben, még egy olyan kisvárosban is, mint Paks. És nagyon naiv dolog azt képzelni, hogy meg lehet tőlük szabadulni. De amikor tizenöt éves kissrácok negyed óra alatt hozzá tudnak jutni a fűhöz, akkor gond van.

Még nagyobb a gond akkor, amikor olyan videó lát napvilágot, amin egy ember a szintetikus drogtól fetreng és pörög az utcán, fényes nappal. Mindez 2019 nyarán, Pakson, a Szentháromság téren. És itt most nem arról akarok értekezni, hogy aki a videót készítette, milyen stílusban kommentálta a dolgokat. Bár úgy érzem, ez is sokat elmond arról, hogy hol tartunk, mennyire vagyunk elfogadók, segítőkészek, mennyire figyelünk egymásra. Az a figyelem, amit én 1990-ben éreztem, ma nincs sehol. Akkor is voltak bajok, nem is kevés, de ami az elmúlt pár évben történt, az döbbenetes. A pénzesebb fiatalok könnyedén kiadnak kétezerötszáz forintot a fű grammjára, akik pedig hátrányos körülmények között élnek, már párszáz forintért kapnak mindenféle nem illegális szerrel kevert dizájnerdrogot, amitől aztán úgy járnak, mint a fiatalember a felvételen. A marihuána sem megoldás semmire, de aki ismeri a drogok természetét, tudja, hogy micsoda különbség van anyag és anyag között.

Úgy érzem, egyesek jelenleg a homokba dugják a fejüket. Én nem szeretném. Én nem szeretném, ha a gyermekeim az enyémnél jóval keményebb esetekben találnák magukat.

Sajnos egyre több ilyen esetről hallani. A megoldás egyelőre nem látszik. Talán véglegesen nem megoldható dologról van szó, de lépéseket kell tennünk, hogy kezeljük ezeket a helyzeteket, és azoknak az embereknek, akik az ilyen szereken rajta vannak, lehetőséget kínáljunk egy jobb, teljesebb életre. Mert most az élet helyett ezt az utat választják.

A legkevesebb, hogy beszélünk a dologról. Hogy odafigyelünk a környezetünkre. De ez talán már nem elég.

Én egy olyan néhány főből álló mentorcsoport felállítására törekszem, ami sok más a jövő társadalmát építő feladat mellett a bajok feltárásával és orvoslásával foglalkozik, és ők megoldási javaslatokat dolgoznának ki. Hiszen itt olyan fiatal felnőttekről beszélünk, akik akár hasznos tagjai is lehetnének a város közösségének. Nem lehetetlen integrálni őket, még ha nehéz is. Nem szabad odáig jutnunk, hogy ők is életvitelszerűen a város közterein és utcáin alvó, napjaikat bódult állapotban töltő emberek legyenek, mint arra számtalan példa van a Szent István téren, a Jézus Szíve templom környékén vagy az ÁFÉSZ áruház előtt.

A városba érkező látogató nem csak a köztereink állapota szerint ítéli meg a várost, hanem az ott lakókat is nézi. Korlátozni nem lehet, hogy ki hol tölti a napját, és ha egy hajléktalan azt éppen az áruház előtti gyönyörű gesztenyefák árnyékában szeretné tölteni, nincs mit tennünk. Azért vágyik oda, mert jelenleg nincs jobb hely a számára. De nekünk van lehetőségünk vonzóvá tenni számukra más helyeket, amik nem olyan frekventáltak. Ezeket társadalmi konszenzus alapján jelölnénk ki. Már az is haladás, ha azok a jótét lelkek, akik most is élelemmel látják el őket (bizony, vannak ilyenek is - néha a Szent István téren, néha másutt találják a mentoráltjaikat), egy ételtárolóba helyeznék el a kijelölt helyen, ahol a környezet is adott, hogy a lehetőségeikhez mérten kulturáltan érezzék magukat.

Az elmúlt évtizedekben elegendő tapasztalat gyűlt össze azokból a társadalmi kísérletekből, amiket nyugati országokban a hajléktalanok és tartósan munkanélküliek problémáinak orvoslásának szenteltek. Nem mantrázhatjuk magunknak, hogy nem megoldható. Vannak pozitív példák. Ám vannak emberek, akik egész egyszerűen nem akarnak. Az ő esetükben tompítani kell az ő élethelyzetükből adódó gondjaikat. A mi városunk képes lehet ennek a problémának a hathatós kezelésére. Nem szabad azonnali eredményt várni, de dolgozni kell az ügyön. Senkit sem szabad elfelejteni.

Természetesen prioritást élveznek a munkavállalók, az orvosok, tanárok, a bővítés miatt a városunkba érkezők. Olyan emberek, akik értéket teremtenek. Viszont vannak, akik erre nem képesek családi, anyagi vagy egyéb helyzetük miatt. Mi legyen velük? Hagyjuk, hogy kihulljanak a szociális háló résein? Vagy félrefordítjuk a fejünket, ha kellemetlen dolgokat látunk? És ha lehetne másként?

Tudom, hogy világszinten más a tendencia, de mi történhet, ha mi megpróbáljuk visszaállítani a bizalmat mindkét irányba? Mit veszíthetünk, ha pozitív üzenetekkel járunk elől?

Sokszor úgy érzem, a mai magyar nagypolitika hirdet egy értékrendet, amire aztán nagy ívben ejt.

Ne csak az utcafelújításokra, az anyagi javakra gondoljanak. A jövőnk valójában az emberekben van.

Támogasson minket, hogy a jövőt építhessük!

Köszönettel:

Nagy Balázs

A Paksi Deák Ferenc Egyesület 2. választókerületi jelöltje

40 éve élek Pakson. Ha a 70-es években nincs atomerőműépítési program Magyarországon, akkor bizonyára nem Pakson, hanem valószínűleg valahol másutt a hazai energetikában vagy külföldön folytatom és fejezem be az aktív szakmai pályámat.

Így viszont lehetőségem van visszatekinteni az elmúlt 40 évre.

A város a 70-es években nem tudhatta, milyen és mekkora komplexumot kell befogadnia, majd azzal együtt élnie. Egyfajta kényszerházasságként – nem tehetett mást – egybekelt az ország legnagyobb beruházásával, az atomerőművel. Itt nem voltak mézeshetek, óriási erőfeszítések történtek az erőmű létesítése és az ekkor városi rangra emelkedett település fejlesztése érdekében. A beruházás, üzembehelyezés korszakában az erőmű is és a város is a saját gondjaival volt elfoglalva, futott a kitűzött határidők után.

Az erőmű megépült, a város, ha szocialista minőségben is, de fejlődött. Ekkor alakult ki a város ma is érzékelhető kétarcúsága. 40 évvel ezelőtt létrejött a lakótelep, az akkori időben színvonalasnak számító, olcsó lakhatási lehetőséget biztosítva az ide települő fiatal szakemberek részére Ma sajnos a helyzet éppen fordítottan kezdett el alakulni, magasak az ingatlan árak, nem léteznek bérlakások – nem kapnak esélyt a fiatalok.

1987-re, a hazai fogyasztók előnyére magyar a villamosenergetika ifjú titánja felcseperedett, és mind a négy egység megkezdte folyamatosan ontani a hálózatba a gigawattórákat. Az erőmű belépett az üzemeltetési életciklus szakaszába, ahol a biztonságos üzemvitel abszolút elsődlegességén túlmenően természetesen előtérbe kerülnek a vállalat, Rt. majd Zrt. belső működtetésének hatékonysági kérdései mellett a térségben és a városban betöltött infrastrukturális, foglalkoztatáspolitikai és társadalmi szerepvállalás ügyei is. A sikeres üzemidő-hosszabbítási programok következtében az erőmű remélhetőleg 2032-37 évig bezárólag ebben az életszakaszában marad, amely egyaránt érdeke az országnak, a fogyasztóknak, a városnak, a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek.

Meglátásom szerint város és az atomerőmű kapcsolata a 80-as évek végétől kezdődően a 90-es évek közepére normalizálódott, általában érvényesült az egymásrautaltságból fakadó racionalitás. Az előrelátó együttműködés feltételei több okból nem tudtak kialakulni. Általában mindkét fél saját (rövidtávú) érdekeit kívánta előtérben tartani.

Azt gondolom, hogy a 2020-as évekre a város és az atomerőmű „békés egymás mellett élését” meg kell haladni, új korszakot kell nyitni, elmozdulva a konstruktív együttműködés irányába. A következő években Paks városának ismét vonzóvá kell válnia az ifjú munkavállalók körében, úgy, mint az 1977-1987 években. Ez a város 30 éve az ország leggazdagabb városai közé tartozik, de sajnos ezt nehéz észrevenni, és az itt élők talán nem is érzékelik!

A feladat adott, változtatni kell a felfelé lojális városirányítási szemléleten, érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. Rohamléptekben fel kell számolni az elhasználódott, lepusztult örökségeket. A lakossági igények figyelembevételével kell kialakítani a fiatalokat is vonzó közösségi és kulturális tereket, a 21. században is élhető várost.

A megépülő új generációs (3+) blokkok közvetlen befogadója is Paks városa lesz, így hát természetes elvárása az itt élőknek, hogy a regionális infrastruktúra fejlesztésnek nem lehet Paks város a vesztese. Azt gondolom, hogy az együttműködés minőségi megújítására a kibontakozó Paks II. beruházás okán is elkerülhetetlenül szükség van.

A város partnere kíván lenni a fejlesztőknek és a beruházóknak. Ez nem megy másként, mint hogy a jövőbeni fejlesztésekre irányulóan – az egymásrautaltság szféráiban – fokozatosan ki kell alakítani az érintett intézmények között az előrelátó, konstruktív együttműködést, melyet a követhetőség és számon kérhetőség érdekében célszerűnek látszik intézményesíteni. A rendelkezésre álló forrásokat világos koncepció mentén, a fontossági sorrendet szem előtt tartva, hatékonyan (korrupciómentesen!) kell a kitűzött célok érdekében felhasználni.

Megválasztásom esetén a körzetem érdekeinek képviseletén túlmenően a fent vázolt együttműködés megvalósítása érdekében is tevékenykedni szeretnék.

Paks, 2019. augusztus 30. – Egy egész csapat biciklista próbálta meg a Paksi Deák Ferenc Egyesület tagjainak, köztük Hernádi Norbertnek, a PDF jelöltjének társaságában birtokba venni a Paks-Dunakömlőd kerékpárutat, amelynek az építését finanszírozó Európai Uniós pályázat értelmében a mai napon el kellett volna készülnie. A biciklisek azonban a Madocsa felé tartó töltésnél szomorú akadályba ütköztek, a bicikliút láthatóan nincs még kész, munkagépek dolgoznak. A helyzet azért is kellemetlen, mert a 2018-ban nyert 540 millió forintos uniós támogatás már így sem volt elég, az idei költségvetésben már 779 millió forinttal szerepel a bicikliút.

Ekkora áremelkedés mellett remélhetőleg legalább a határidőket tartják majd – gondolta a PDF, és bár látszott, hogy a munkagépek még a helyszínen vannak, próba szerencse alapon Kömlődi Kerékparty-t szervezett péntek délutánra, arra a napra, amelyen a 2018-ban kelt uniós támogatási pályázat szerint a bicikliút elkészül.

2018 óta sok mindent történt ezügyben. Az erre kiírt közbeszerzést a Soltút Kft. – Real-Rent Kft. konzorciuma nyerte, 663 milliós ajánlattal, ez ugye már önmagában 123 millió forinttal több, mint amennyire a város uniós pályázatot nyújtott be (három nyomvonal közül egyébként az akkor legdrágábbnak gondoltra). Ez az összeg 2019-re tovább araszolt felfelé, már 779 millió forintba kerül a 2,5 kilométer, 239 millió forinttal többe, mint az eredeti elképzelés. Egy kilométer bicikliút ezen a szakaszon 311 millió forintba kerül így.

„Elképesztő, hogy nem elég, hogy túlárazott projektekkel dolgozik az önkormányzat, de a rengeteg pénzért cserébe ráadásul ezek még csúsznak is” – mondta el Hernádi Norbert, a PDF 8. körzetének jelöltje a helyszínen a sajtónak. – Paks látványváros, mindenre látványterveink vannak, amik már önmagukban rengeteg pénzt felemésztenek, aztán pedig egyszerűen nem kezdődnek el a fejlesztések, vagy ha nagy ritkán mégis, rengeteget csúsznak. Ezzel a mostani akcióval arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy ennek véget kell vetni: a túlárazott, csúszó, soha meg nem valósuló projekteknek legyen vége mindörökre.”

Az esemény bejelentését követően az önkormányzati oldalon módosult az átadás időpontja október 15-re. „Aznap újra próbálkozunk” – tette hozzá Hernádi.

Ez a cím önmagában nagyon félelmetesen hangzik. Gondolom lesz, aki rögtön arra gondol, hogy ebben az írásban leleplezek valami pénzügyi machinációt, és feje tetejére áll a világ. Nos, aki erre vár, annak csalódnia kell. Nem árt viszont tudnia, hogy a fiskális kérdéseknél kissé mélyebbre kívánok nyúlni.

Tudom, hogy jelenlegi világunkban majdnem mindennek a pénz az eredője. Jóval megfontoltabb vagyok annál, mintsem hogy azt gondoljam, társadalmunk működtethető lenne nélküle. Nagyon szeretem az utópiákat, de óvatosan kezelem őket. Ahhoz, hogy a társadalmunk fejlődjön, pénz kell és az elképzelés, hogy mit teszünk vele. Nagy léptékben, globálisan lehet utópia. Kisebb mértékben, lokálisan igaz hit, hogy ami jövőkép él bennünk, a köz javát szolgálja.

Hogy Pakson miből van a legkevesebb, azt szerintem mindenki látja. Pénz van, azt tudjuk. Tervek is vannak. Régóta létező, jól vagy rosszul kigondolt tervek. Ízlések és pofonok. Paks mégis a hiány városa. Van, aki a jövőben talán azt mondja, hogy az idő hiánya okozta, hogy a tervek tervek maradtak. Vagy nem volt elég ember, nem volt elég nagy összefogás. Lehet, hogy egyesek az akarat hiányát fogják látni a dolgok mögött. Most, jelen időben, még csak a hiány érzése erős.

És most nem arról akarok írni, hogy állunk a KRESZ-parkban, figyeljük a gyermekeinket, ahogy szaladgálnak. Süt a nap és boldogok vagyunk, valami mégis hiányzik. Egy fészekhinta, ami ki tudja mikor tűnt el a szemünk elől, mégsem pótolta az, akinek kellene. Nem is arról, hogy amikor beteg a gyerek, a szülők egymásnak írnak a Paksi babákon, hogy éppen melyik orvos rendel egy megszüntetés előtt álló körzetben, mert ha "AZ", ő nem viszi. Hogy a nálunk szerényebb kerettel rendelkező városokban miért színvonalasabbak az ünnepi műsorok... Ez az odafigyelés hiánya. A bizalom hiánya. A kreativitás hiánya.

Szeretnénk a jövőbe tekinteni. Az alapvető feladatokat megoldani úgy, hogy az a városban élők javát szolgálja, majd az igények szerint kialakítani a jövő városát.

 Lehet, hogy majd megkapom, vizionárius vagyok. Hogy túl nagyot akarok.

Nem kellene ekkorát akarnom, ha közelebb lennénk ahhoz a szinthez, amire hivatottak vagyunk.

Paks Budapestet és agglomerációját leszámítva az ország egyik leggazdagabb települése, ahol az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlag 140%-a. Városunkat a jól keresőkre szabták.

Ahogy a hiány, úgy a szegénység is relatív. Egy olyan városban, ahol a négyzetméterárak az egekben és egy családra átlag közel két személyautó jut, erősen frusztráló a létminimum környékén élni. Ez nem csak nálunk van így. Világszerte probléma, hogy nyílik az olló, és ez ellenérzéseket szül mindenkiben, ami bizonytalansághoz vezet. Ez megosztja a társadalmat, és az emberek egyre távolabb kerülnek egymástól.

Egy képviselőtestület sem tud minden problémát megoldani. De a legsürgetőbb kérdésekre igen is hathatós választ kell adnia. Hiába épülnek új ingatlanok, amikor sokaknak esélyük sem lesz megvásárolni egyiket sem, ráadásul a városban elszórtan lévő üres házak, lakások árait is jól felverik. Ezért fontos, hogy új bérlakások épüljenek, és ne hagyjuk a piacra a helyzet megoldását. Szeretnénk, ha a fiatalok és a bajban lévők nem más városokban és országokban látnák a kiutat a helyzetükből.

És hiába magas a vásárlóerő, hogyha nincs hely, ahol elköltsék a pénzt. A megoldást nem a vidéki városokban vagy egy hatalmas bevásárlóközpontban kell látni. Azokon a településeken, ahol engedték, hogy egy csillogó pláza magához vonzza a kereskedők javát, azzal szembesültek, hogy a történelmi belváros épületeiben régen prosperáló boltok eltűntek, vagy helyüket kínai üzletek vették át. És elég, ha a folytonosság megszakad, ha csak a fele tűnik el ezeknek a vállalkozásoknak, máris hiányérzetük lesz az embereknek. Igazi polgári életérzést szül bennünk úgy végigmenni egy utcán, hogy minden kirakat előtt meg lehet állni, és elszomorít azt látni, hogy "ők is bezártak", vagy kénytelenek voltak a költözés mellett dönteni.

A városnak olyan közterületekre van szüksége, amik tele vannak élettel. Öröm ránézni a Spájz termelői és kreatív vásárra, egy kezdeményezésre, ahol a gyermekeink is jól érzik magukat és mi is találkozhatunk ismerőseinkkel, ugyanakkor lehetőséget nyújt a helyi termelőknek, hogy megmutassák magukat. Viszont a lehetőségei az Erzsébet Szálló előtti téren erősen behatároltak. Szükség van a Szent István tér túloldalán lévő füves fás terület fejlesztésére (Lengyel-Magyar Barátság park), ahol egy komoly beruházással igényes közösségi tér jöhetne létre. Nemsokára kezdődik a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium bővítése. Az építkezéshez szükséges felvonulási útvonal kérdését is rendezni kell (Sas utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Templom utca, Templom előtti tér). Lassan ott tartunk, hogy a Pécsi Egyházmegye több pénzt pumpál a területbe, mint a város. Egy ilyen komoly oktatási komplexumhoz méltó környezet megteremtése Paks feladata is kellene, hogy legyen.

A Jézus Szíve templom előtti közterület állapota is hagy kívánni valót maga után. Nagyon sok ember használja a területet a napi közlekedésre, miközben a burkolatot minimum idejétmúltnak lehet nevezni. A Szent István tér, a templom és környéke (Bazársor) a város szíve, fejlesztése kiemelt ügy kell, hogy legyen.

Hasonló a helyzet a Polgármesteri Hivatal előtt lévő területtel. Ha a területet újragondolnánk, a két abszolút kihasználatlan "gödör" betemetésével egy hatalmas egybefüggő terület jöhetne létre, ahol minőségi burkolattal, sok zöld felülettel és jól elhelyezett térbútorokkal könnyen létrehozhatnánk egy európai színvonalú teret, ahol fiatal és idős, gyermek és szülő jól érezné magát, ahol a remek karácsonyi vásár még nagyobb teret kaphatna. Kell a wifi hotspot, de kell a környezet is, ahová öröm kiülni.

Az új városközpont pedig... Vannak, akik szükségesnek tartják, vannak, akik nem. Egy ekkora beruházás sok kérdést felvet. Ebben konszenzusra van szükség a lakosság és a városvezetés között. Ha a terület fejlesztése elindul, a város központjában egy olyan sétálóutcát kell létrehozni, ami gócpontja lesz az új kisvállalkozásoknak, ahová lehet menni, ha az ember szórakozni és kikapcsolódni vágyik, ami akkor is el tudja látni ezt a feladatot, ha az atomerőmű bővítés miatt megugrik a lakosságszám.

Nem azt mondom, hogy nekünk kell diktálni a trendeket. A korszellemre kell figyelni. A jövőbe mutató, új dolgokra van szükség. Egy olyan településnek, aminek atomerőműve van, kötelessége foglalkozni a megújuló energiával. És ezt nemcsak az örvendezésre okot adó, idén átadott naperőműben szeretném látni. Olyan kezdeményezések mellé kell állnunk, ahol a város és a környék lakosai maguk is tehetnek azért, hogy a bolygónk és környezetünk egészséges maradjon. Ez csak egy példa, de ki merne ma Pakson belevágni egy csomagolásmentes üzletbe? És vajon hányan vannak, akik már elgondolkodtak rajta? És hányan, akik szívesen vásárolnának egy ilyen üzletben? Hiszek abban, hogyha csak az ingatlant biztosítaná a város, már lenne választási lehetőségünk. Aki a múltat választja a jövő helyett, hátrafelé lépeget.

Változtatnunk kell, nem hátrálni, nem ácsorogni, hanem haladni. Összefogás kell és akarat. Hit, hogy mehet, hogy lehet másként.

Köszönettel: Nagy Balázs

A Paksi Deák Ferenc Egyesület 2. választókerületi jelöltje

Pakson jártunkban-keltünkben feltűnnek azért hiányosságok, elhanyagolt városrészek, olyan területek, amelyekkel foglalkozni kellene, akár teljes egészében újragondolni őket. Időnként legyintünk, bizakodunk, hogy egyszer erre is sor kerül, hiszen láttunk már látványterveket többször is, alakul ez. Tudjuk, hogy a közösségi életen lenne mit kovácsolni, tudjuk, hogy a Duna-part olyan, amilyen, főleg gazos és üres, ennek ellenére még így is csodálatos ülni a törött köveken és bámulni a vizet, a szemközti fákat. Azt viszont nem tudjuk, hogy réges-régen neki kellett volna állni ott a munkáknak, és azt sem, hogy a helyi civil szervezetektől évek óta százmilliókat tartanak vissza, olyan pályázati pénzeket, amelyeket az unió nekik juttatna közösségépítésre. A meg nem valósult tervekért cserébe viszont komplett munkaszervezetet fizet az önkormányzat, élén az egyik mostani képviselőjelölttel – csak ez a szervezet 40 millió forintot tüntet el úgy, hogy munka nem látszik mögötte. Ismerkedjenek meg a CLLD-pályázat történetével!

Kezdjük a rövidítésekkel: a CLLD a közösségi szinten irányított helyi fejlesztések angol nevének betűszója, és ez a konstrukció a Terület- és Településfejlesztési Helyi Operatív Program, vagyis a TOP-pályázatok része. A felépítése érdekes, és 98 másik magyar településsel együtt 2016-ban Paks is elindult azon az úton, amelynek végén jelentős összeget kaphatott ebből a keretből.

A CLLD-pályázatok lényege, hogy az önkormányzat egy előzetes igényfelmérés, kialakított stratégia mentén pályázik helyi közösségfejlesztésre – fontos elem, hogy a helyi civil szervezeteket már ebben a fázisban be kell vonni, és a későbbiekben is döntő szerepet kapnak. A pályázaton nyerhető összeg egyharmadát a stratégia úgynevezett kulcsprogramjára kell fordítani, a fennmaradó összeget pedig az előzetesen egyezetett célokkal és témákban kell meghirdetni a helyi civileknek. Fontos kitétel, hogy alakítani kell egy egyesületet, azon belül egy munkaszervezetet, amely a pályáztatást bonyolítja (a döntések a Helyi Akciócsoport által alapított Helyi Bíráló Bizottság kezében vannak).

2016-ban, mint a többi 97 településen is, megtörténtek az előzetes egyeztetések, igényfelmérések. Megalakult a Helyi Akciócsoport (HACS) (http://www.telepaks.net/2016/05/31/kozossegfejleszto-akciocsoport-alakult/), amelynek tagjai helyi civilek, önkormányzati intézmények és a magánszféra képviselői lettek – személyeik az alább linkelt stratégiában megtalálhatóak. A HACS 5 alkalommal ülésezett, majd ennek tapasztalataiból alakult ki a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia ((https://paks.hu/downloads/6162/), amelynek a beadandó CLLD-pályázat gerincét kellett adnia. A résztvevők rengeteget dolgoztak rajta, voltak ütközések az elképzelésekben, érkezett számtalan nagyon jó ötlet, míg végül a terv összeállt, és három év távlatából nézve is szerethető: a nyertes összeg harmadát képviselő kulcsprojekt a Duna-part felújítása, ott közösségi tevékenységeknek helyet adó infrastruktúrák, nyílt terek, zöldfelületek, közösségi terek létrehozása, továbbfejlesztése, megújítása. Ehhez kapcsolódóan meghatároztak további 8 olyan területet, amelyekkel a civil szervezeteknek kellett volna foglalkozniuk – ez tenné ki a pályázati összeg fennmaradó részét. Olyan célok kerültek ide, mint a város egész lakosságát megmozgató, kulturális és közösségi kohéziót erősítő rendezvények, generációk közötti kapcsolatok erősítése, a Dunához kapcsolódóan környezettudatosságot erősítő akciók tervezése, hagyományos gazdálkodási formák felélesztése, informatikai eszközök felújítása, mikroközösségek erősítése – a teljes lista szintén a stratégiában olvasható.

2017 elején a város beadta a pályázatot, amelyet még abban az évben el is nyert, bár a tervezett 800 millió forint helyett csupán 400 milliót, ebből 136 millió fordítható a Duna-partra magára.

2018 elején annyi történt, hogy – szintén a pályázatban meghatározott módon – az önkormányzat döntött arról, hogy a civilek bevonásával alapít egy egyesületet Paksi Helyi Közösség Egyesület néven, és ez az egyesület lesz majd a pályáztatás munkaszervezete. Erről szól a TelePaks mellékelt riportja, amelyben kissé keverik ugyan a pályázat összegét, hiszen messze nem a Duna-partra szól a 400 millió forint, nem tudjuk, szándékosan vagy véletlenül beszélnek így erről a nyilatkozók. A tervek mindenesetre világosak, terveztetés, aztán rehabilitáció, közben pályázó civilek: http://www.telepaks.net/2018/01/31/megkezdodott-a-clld-palyazat-szervezeti-keretenek-meghatarozasa/

A januári képviselőtestületi ülésen okozott azért némi csörtét az egyesület létrehozása, különösen azért, mert kiderült, hogy a teljes összegből meglepően sok, 40 millió forint fordítandó a pályázat munkaszervezetére, amely a koordinációt végzi, honlapot hoz létre, megírja és kommunikálja a pályázatokat, képzéseket tart a potenciális pályázóknak (igen részletes leírást közöl szerepéről mind a TOP-pályázat, mind a helyi stratégia) – ennek két főből kell állnia (ez ha csak bérköltség lenne, akkor két évre havi 1,7 millió forintot jelent a két főnek). Az ominózus vita a testületi ülés jegyzőkönyvének 12. oldalától olvasható: http://paks.hu/downloads/5672/

(2018. január 31., testületi ülés:

„Bordács József: Ez a negyven millió forint elő van írva, hogy ennyit el kell költeni?

Kovács Sándor: Igen. Ez a projekt vezetéssel kapcsolatos munkabér stb. Ez a maximum. Kétéves intervallumban kell gondolkodni.

Bordács József: Ez a megnyert 400 millióhoz képest brutálisan magas összeg.

Kovács Sándor: Örüljenek, hogy nyertek.

Bordács József: Jó. Nem arra gondolt, hogy nem örülnek ennek.

Kovács Sándor: Ezt a projektet hamarabb is be lehet fejezni. Nem kell két évig húzni. Az önkormányzat az egyesületben csak egy tag.”)

A gond az, hogy a másfél éve alakult egyesületnek se hírét, se hamvát nem találjuk, egyetlen helyen említik, a testületi ülés határozatában: http://paks.hu/downloads/4762/. Az, hogy honlapjuk nincs, a legkevesebb. Viszont a bíróság közhiteles civil névjegyzékében sincs: https://birosag.hu/civil-szervezetek-nevjegyzeke. Megkérdeztük a Szekszárdi Törvényszéket, ahol a bejegyzésnek, törlésnek, változásnak nyoma kellene, hogy legyen – de nincs, hasonló nevűt sem találtak sehol.

Háttér információkból úgy tudjuk, hogy a munkaszervezet ennek ellenére megalakult, alighanem az önkormányzat berkein belül – vezetője Ritter Zoltán, a Fidesz mostani képviselőjelöltjeinek egyike, és van egy asszisztense is, munkahelye elvileg a polgármesteri hivatal épülete, bár ott napi szinten nem látják.

2018. április 5-én országosan megkezdődhetett a TOP-CLLD pályázatok helyi kiírása.

És ekkor Pakson az ügy kissé leült.

Valamikor az év során felülvizsgálták a Helyi Közösségfejlesztési Stratégiát, alighanem új határidők is kerültek bele – ezek most is olvashatók. A tervek szerint a pályázatok megvalósítása minden esetben 2018 szeptemberében-októberében-novemberében indult volna. A kulcsprojekt, a Duna-part megvalósítási időszaka 2018 szeptemberétől 2020 novemberéig tartana.

De 2018 őszén nem indult semmi. Készültek látványtervek, be is mutatták őket októberben: http://www.telepaks.net/2018/10/02/keszulnek-a-tervek-a-duna-part-rekonstrukciojahoz/. Ne lepődjenek meg, ha ismerősek a tervek, idén nyáron ugyanezeket mutatta be a polgármester a Facebook-oldalán. Az összegek ebben a cikkben is zavarosak – a 400 millióból csak 136 milliót költhet a város a Duna-partra, további 40 milliót a „munkaszervezetre” – a maradék több mint 200 milliót a civilek kapnák, ha kapnák, de láthatóan nem kapják.

A stratégia linkelt változata értelmében 2018-ban már 90, 2019-ben 249,1 millió forintot kellett volna elkölteni, majd 2020-ban további 20 milliót. Nem tették, a pályázati kiírások nem jelentek meg, a munkaszervezet hiába kapta a fizetését, se nem koordinált, se nem készített pályázatot. A civilek, akiket ez ügyben megkérdeztünk, emlékeznek ugyan az elejére, és kétszer a tavalyi évben is összehívták őket (egyszer a logóról szavazni), de a pályázatokat azóta is hiába várják, senki nem jelezte, hogy akár csak terveznék kiírni őket.

Illetve bár őket nem értesítették, valahogy mégis történ valami. Valószínűleg nem sokan tudnak róla, de nemrégiben a város honlapjának egy eldugott kis sarkában megjelent három kiírás. No nem 9, ami várható lett volna, csak három, köztük a Duna-part felújítása is. Nem tudjuk, hogy volt-e HACS-ülés (civil, egyébként HACS-tag forrásaink nem tudnak róla), amely ezeket megfelelően jóváhagyta volna, vagy hogy ki készítette ezeket a pályázatokat – bár nagy kihívás nem lehetett, hiszen a fent említett 98 városból 97 már túl van a kiírásokon, ott a minta a honlapjukon.

Apropó honlap. A települések többsége – egész pontosan a létrehozott alapítványok – külön honlapot készítettek, vagy legalábbis egy komolyabb aloldalt a helyi weblapon belül a pályázattal kapcsolatos híreknek, pályázati kiírásoknak, stb. Létezik clldsarospatak.hu, csornaclld.hu, hacs.bonyhad.hu. Pakson nincs ilyen, az önkormányzati weboldal egy sarkában kapott helyet a teljes projekt – a három pályázati anyaggal, amelyet más módon még nem hirdettek, a helyi média nem tudósított róluk. Dacára annak, hogy a háromból kettő esetében október-novemberben pályázatot kellene benyújtaniuk a civileknek, sőt jó esetben előtte még képezni is kellene őket arról, hogyan kell pályázni. Segítünk, most szólunk, itt van az anyag: https://paks.hu/informaciok/koncepciok-programok/clld.1134. A fennmaradó 6 projekt pedig, nos, majd egyszer, talán.

Összefoglalva: nem tudjuk, hol van az a 400 millió EU-s pénz, amelyből legkésőbb tavaly ősz óta folyamatosan pályázatokat kellene kiírnia az önkormányzatnak. Nem tudjuk, hová lett ebből a pénzből az a 40 millió forint, amelyet a munkaszervezetre szántak, azon túl, hogy egy jelenlegi fideszes képviselőjelölt lassan két éve felveszi az el nem végzett munkáért járó fizetést. Nem tudjuk, mikor szándékoznak kiírni végre a pályázatokat, és mikor indul el a munka, újul meg a Duna-part. Nem tudjuk, ki hagyta jóvá az önkormányzat honlapján szereplő pályázatokat, és hová tűnt az az egyesület, amelynek létrehozásáról a képviselőtestület másfél éve döntött.

Kedves Paksi Polgárok!

Pár sorban engedjék meg, hogy megosszam Önökkel terveinket, ötleteinket. Heringes Anita vagyok a Paksi Deák Ferenc Egyesület polgármesterjelöltje. Sokan a paksi iskoláimból, a piacról, a néptáncból, sokan az országgyűlési képviselői munkám miatt ismernek.  13 éve aktív résztvevője vagyok a paksi közéletnek. Munkám során mindig szeretett városom érdekeit tartottam szem előtt és eszerint is cselekedtem, még akkor is, ha ezért konfliktust kellett vállaljak közösségemben. Keményfejű, de céltudatos sváblány vagyok, aki hisz még az emberi tisztességben és az adott szó erejében. Én most arra adom szavamat minden paksi polgárnak, hogy csapatommal közösen minden erőnkkel azért fogunk küzdeni, hogy a következő 5 évben ne csak az erőmű épüljön, hanem a város is fejlődjön úgy, hogy mi paksi lakosok is élvezni tudjuk előnyeit ennek az időszaknak.

Mióta bejelentettük, hogy indulok a polgármesteri székért, sokan felhívnak, üzenetet küldenek, megállítanak az utcán, minden elképzelhető helyen, és paksi polgárok tucatjai faggatnak arról, hogyan gondoljuk, miként szeretnénk változtatni, sínre rakni a város ügyeit, újragombolni azt a bizonyos deáki mellényt. Egy mondatban tudok válaszolni, bár ez nagyon sok mindent takar: TISZTA VÁROST szeretnék. Hogy ez mit is jelent? Leginkább az alábbiakat:

 TISZTA KÖZÉLETET. A város döntései nem szolgálhatják egyének haszonszerzését. Nem engedhetjük meg, hogy szövevényes ügyek, szerződések, döntések csapdájában vergődjünk, hogy egyéni érdekek kerekedjenek a közösségiek fölé. Átlátható közéletet kell teremtenünk, amelyben mindenkinek szava van, minden véleményt meghallgatunk, és amelyben a kompromisszumra törekszünk. Szét kell választani a szakmai és politikai kérdéseket és döntéseket, nem szabad, hogy politikai erő győzzön a józan ész felett.

 TISZTA SZERVEZETET. Az önkormányzat szervezete nem lehet a káosz martaléka, a magasan képzett köztisztviselők csak rendezett körülmények, egyértelmű felelősségi viszonyok, követhető, jól előkészített döntések mentén tudnak dolgozni. A város vezetése a feladatait csak akkor tudja ellátni, ha a vezetők felkészültek, döntéseik megalapozottak, és a végrehajtásban motivált, együttműködő, a polgárok szolgálatát célul tűző csapat segíti őket. Újra kell szerveznünk Paks város önkormányzatát, világosan ki kell osztani a feladatokat, és megfelelően el kell ismernünk a szakemberek munkáját. Ügyfélközpontú önkormányzatot hozunk létre.

 TISZTA ÜGYEKET. Felül kell vizsgálnunk a pályázati, közbeszerzési gyakorlatokat, meg kell szüntetnünk a túlárazást, amely szinte már minden egyes, a város által kezdeményezett projektre rányomja a bélyegét. Folyamatosan ellenőriznünk kell a felújítások, fejlesztések színvonalát, hogy a beruházások valóban a legmagasabb minőségben készüljenek el, hiszen hosszú távra építjük a várost.

 TISZTA KAPCSOLATOKAT. Bár keveset beszélünk róla, a meglévő erőművi blokkok is állítják feladat elé a várost. A Paksi Atomerőmű szakértői gárdájának egy része a közeljövőben nyugdíjba vonul, helyette az erőműnek fiatal szakemberekre van szüksége, és esetükben jelentős szerepet játszhat az, hogy itthon családot alapítva, hazaköltözve, Paksra települve mit találnak itt – egy lendületes, fiatalos, innovatív Paks hatalmas vonzerő lehet számukra. Fel kell építenünk egy olyan kapcsolatot a Paks I-gyel, amely egymás kölcsönös támogatásával segít megoldani ezt a problémát.

Paks II. kapcsán is hamarosan eljön az az idő, amikor a város vonzereje fontos lesz, de jelenleg más van előtérben. A város fejlesztése nélkül Paks II. megépítése elképzelhetetlen, és ebben Paks városának partnernek kell lennie. Paks önkormányzata, képviselőtestülete nem dolgozhat azonban Paks II-ért, hanem csak és kizárólag a paksi polgárokért, az itt élőkért. A paksi önkormányzatnak nem az a feladata, hogy gondolkodás nélkül rábólintson minden, az erőműépítéshez kapcsolódó tervre, hanem az, hogy a paksi polgárokat érintő kérdésekben megvizsgálja, hogy azok hogyan befolyásolják az itteniek életét, és kompromisszumra törekedjen. Olyan erős és határozott vezetésre és testületre van szükség, amely ellent tud mondani az országos érdekeknek, ha kell, és képes tárgyalni a város és az ország érdekében. Paks II. építése nyertes helyzet lehet mindenkinek – de csak ha tudatosan, átgondoltan cselekszünk.

 TISZTA TERVEKET. Egyértelmű víziónk van arról, hogy Paks városának merre kell fejlődnie. Paks mintaváros lehet, ha engedjük, ha úgy használjuk fel a forrásokat, ahogy kell. Paks családias, zöld város, hatalmas parkokkal, zöld területekkel, gondozott utcákkal, kertekkel. Erre kell alapozni a városfejlesztési terveket, nem pedig betonra és térkőre. Az erőműnek köszönhetően Paks az „ország tüdeje”, és meg kell mutatnunk, hogy a város külsőségeiben is az lehet. Fákat akarunk ültetni, zöld Duna-partot akarunk, ahol nem csak napernyők árnyékában lehet kávézóban, étteremben ücsörögni a betonon, hanem fák hűvösében piknikezhetünk, ahol mindenkinek nyitottak a vízi sportok, ahol van kikötő, hogy elférjenek a csónakok, ahol helyet kapnak a horgászok, a kutyások, a kisgyerekesek, mindenki, aki szereti a folyót. A hetvenes-nyolcvanas években épült lakótelepet úgy kell megújítani – nem felújítani, hiszen az csak egy korábbi állapot visszaállítása, szinten tartás! –, hogy innovatív műszaki megoldásokat hozunk a városba, fenntartható, energiatakarékos módszereket, amelyek az országban egyedülállóak. Támogatnunk kell a passzív házakat, a megújuló energiát használó módszereket, lehetőséget kell adnunk az itt élő szakembereknek és Paksra kell csábítanunk olyan szakembereket, akik a jövő megoldásait kutatják, hogy itt kísérletezzenek azokkal a módszerekkel, amelyek élhetővé teszik gyermekeink világát. Építenünk kell egy új városközpontot, amely mindezt megtestesíti, amely 50, 100 év múlva is megállja a helyét, és közösségi térként funkcionál.

 TISZTA KÖZÖSSÉGET. A civil szervezetek támogatását újra kell szerveznünk, erősítenünk kell a részvételüket a város életében, bátorítani a polgárokat, hogy álljanak ki magukért, hallassák a hangjukat. Meg kell teremteni a valódi társadalmi párbeszéd fórumait, nem csupán a törvényi minimumot, hanem annak lehetőségét, hogy mindenki véleményét meghallgathassuk, hogy bizonyos kérdésekben csak akkor születhessen döntés, ha minden érintett kompromisszumra jutott. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy az érintettek meghallgatása, tájékoztatása nélkül születnek döntések.

Óriási munka lesz mindezeket valóra váltani, hiszen a felsorolás mögött számtalan részletkérdés bújik meg. Az elmúlt hónapokban közösen felépítettünk egy ütős csapatot, amely segítségemre lesz a megvalósításban. Sokféle ember, sokféle vélemény, több évtizedes tapasztalat gyűlt össze nálunk. Ami közös bennük – a város szolgálatán túl –, hogy tettre készek, saját területükön komoly szakértelemmel bíró olyan emberek, akik megvalósítottak már dolgokat az életükben, tudják, hogyan kezdjenek el tudatosan, átgondoltam dolgozni, határozott koncepciókat követni. Nem bólogató jánosok – véleményük van, és ennek hangot is adnak, és ennek a városnak pontosan erre van most szüksége. Nekem pedig rájuk van szükségem, mert együtt képviseljük azt az erőt, amelyik újragombolja azt a bizonyos mellényt, és új pályára állítja Paks városát.

Elkezdődött ma a választási kampány, kérem, hogy kövessenek minket figyelemmel, tegyék fel kérdéseiket nekem, a képviselőjelölteknek, fogalmazzák meg elvárásaikat, problémáikat, hogy képviselni tudjuk Önöket!

Ha a fenti célok megvalósítását támogatni kívánják, szavazzanak ránk október 13-án!

Köszönettel:

Heringes Anita

polgármesterjelölt

Vannak dolgok, amikhez mindenki kedvet érez magában, és vannak, amikhez senki. Van, amire buzdítanak, és van, amitől elveszik a kedvünket. Képviselni és kiállni valami vagy valakik mellett nem egyszerű feladat.

Az elmúlt napokban több ember talált meg azzal, hogy bátor dolog volt a részemről, vállalni egy ilyen döntést. És itt hadd ne kezdjem el sorolni, hogy ki mit vizionál, kiben milyen félelmek élnek egy ilyen ügy kapcsán, mert akkor a Magyarországról festett kép nagyon szomorú lesz. Amikor úgy döntöttem, hogy elfogadom a felkérést és csatlakozok a Paksi Deák Ferenc Egyesülethez, amelynek színében megmérettetem magam a választáson, mint képviselőjelölt, félre kellett tennem minden olyan a társadalomban és így bennem is élő zsigeri félelmet és aggódást, amelyek lassan, alig egy évtized alatt végigkúsztak az ereinken és megmérgezték a mindennapjainkat. Mert élheti az ember az életet az elefántcsonttornyában, elfordíthatja a fejét a gondok és problémák elől, vagy elmenekülhet külföldre, ami a legfájdalmasabb döntés azoknak, akik mennek, én úgy vélem, kell lennie olyannak, aki megpróbálja. Aki megpróbálja megtartani az idealista lelkét egy lélekőrlő világban, ahol a pénz, a kapcsolatok és a hatalom sokakat olyan magasra emel, hogy onnan már nem látszanak a többiek. A többiek, akik csak arra vágynak, hogy valahogyan boldoguljanak, megéljenek a munkájukból és biztos jövőt teremtsenek a családjuknak egy olyan változó világban, ami lassan széthullik körülöttünk. Mindenki megoldást vár, és mindenki mástól várja. Ez így van globálisan és lokálisan is. Pedig nincs időnk. Sajnos egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre gyorsuló tempóban húz minket egyre lejjebb. Válságunk nem csak fizikai válság, nem csak a globális felmelegedésen és a világot sújtó túlnépesedésen, migráción, máshol az egészségtelen korfán vagy munkaerőhiányon múlik. A válság
a szívekben kezdődik.

Az elmúlt két évtizedben az információs társadalom vívmányai minden pozitív hozadékuk ellenére meggyengítették a közösségeket. A személyes kommunikáció hiánya, a négy fal között leélt élet egyre vonzóbb az embereknek, mert úgy könnyebb. A közösségi oldalakon, a médiában mindenki azt látja, amit az orra alá dugnak. Könnyebb nem észrevenni a bajt, a különbségeket, könnyebb kimaradni és nem szerepet vállalni, elköteleződni. És a legnagyobb gond, hogy vannak olyan emberek, akiknek az az érdekük, hogy ez így is maradjon. Hogy Ön ne tegyen mást, csak fogyasszon és szavazzon. Azt fogyasszon, amitől pörög a gazdaság, és arra szavazzon, aki hangosabb. Még csak észérvek sem kellenek. Eredmények sem kellenek. Csak propaganda. Közben üresen maradnak az utcák, a terek, mert nincs olyan alternatíva, ami vonzó lenne az embereknek. És ez erre a városra hatványozottan igaz. Ez Paks. Ahol magállt az idő, csak közben eltűntek az emberek.

Lassan harminc éve volt a rendszerváltás, de a városon alig látszik változás. Elég csak a Szent István térre, a Csengey Dénes Kulturális Központra, a Városházára és a környékére nézni, vagy a Duna-partra. A város meghatározó, a közösséget összetartó terei közül egy sincs, amit mutogatni lehetne. Minden az enyészeté. Egy olyan városban, aminek mintatelepülésnek kellene lennie, hiszen az ország leggazdagabb települései közé tartozik. És mindez csak abban látszik, hogy az ingatlan árak az egekben és egyeseknek nagyon jól megy. A többiek pedig megpróbálják kihozni a legjobbat a lehetőségekből, de nehéz értelmes szórakozást vagy könnyed kikapcsolódást találni a városban. A fiataloknak pedig annyi jut, hogy róják a pávaköröket a z autóikkal és kipakolják a kempingszékeket a Városi strand mellé, hogy legyen egy saját helyük. Sírni lenne kedvünk, de kínunkban csak nevetünk.

Lassan harminc év telt el a rendszerváltás óta. Harminc év alatt volt pár helyhatósági választás. Volt pár képviselő testület. Tudom, hogy azokban is ült néhány jóérzésű, cselekedni vágyó ember. Egy fecske nem csinál nyarat, kettő sem. Alig történt valami. Tervek születtek, amik aztán át lettek tervezve, drágán, pont azért, hogy végül az irattárban kössenek ki. Megújult néhány utca, felújítottak néhány épületet és viszontlátásra. Legyünk boldogok. Közben pedig a legfontosabbról elfeledkeztek. Nincs jövőképe a városnak. Mert az nem jövőkép, hogy „atomerőmű”. Az csupán egy gazdasági tényező. Attól nem leszünk boldogabbak. Ahogy a pénztől sem. Mert ha a pénztől boldogok lennénk, ez egy nagyon boldog város lenne. De nem az.

A városból, az itt lakókból közösséget kell építeni. Ehhez meg kell teremteni a feltételeket, és olyan emberekre van szükség, akik a város anyagi és szellemi lehetőségeit a legnagyobb mértékben a lakók és a környezet javára tudják és akarják fordítani. És az kell, hogy ezek az emberek ne csak a választott képviselők legyenek, hanem Önök is. Ahhoz, hogy változást hozhassunk a város életébe, szükségünk van a segítségükre. Az ötletekre, a véleményekre, őszintén, kendőzetlenül. Csak az igaz szó visz előre, az akarat és az összefogás. És ez nem csak október 13-ig szól. Ha sikerül, amit tervezünk, a hajónkat erős ellenszélben kell kormányoznunk. Sok ember, kitartás, bátorság és idő kell ahhoz, hogy partot érjünk.

Kérem Önöket, támogassanak minket, hogy bátran, sokakat magunk mögött tudva kezdhessünk  neki a feladatnak.