Úgy tűnik, van Magyarországon két dolog, amihez mindenki ért. Nem nehéz kitalálni, hogy a focira és a politikára gondolok. A magyarok általában nagyon magabiztosan képesek állást foglalni mindkettőben, olykor finoman oktatni a másikat szemtől szemben, vagy elmés gondolataikat kendőzetlenül a széles közönség elé tárni. Van, aki azonnal befogadó közegre lel, van, aki falakba ütközik. A jó helyen elsuttogott szavakban komoly közösségformáló erő rejlik, hiszen olyan jól esik együtt szidni az ellent, és adni a másik alá a lovat, együtt világmegváltani a sörözőben, a családi asztalnál vagy az utcán, a boltban. De ha a másiknak az okos szótól nem nyílik ki rögtön az értelme, az indulatokat a csúcsra pörgeti néhány keresetlen szó. Ennek kiváló felületet biztosít a modern média. Szinte személytelenül, létező vagy fiktív nevek mögé bújva könnyű arról értekezni, hogy egy csapatösszeállítás miért volt szerencsétlen. Hogy a csatár botlábú, vagy elcsalták-e a mérkőzést a bírók, hogy ő az adott helyzetben befelé cselezve sarokkal emelte volna át az utolsó védőt. Sajnos, rengeteg ilyen beszélgetést hallottam, kommentet olvastam. Sportban épp úgy, mint politikában. Mindenki okos. Mindenki tud mindent. Mindenki tudta előre, látta már a kezdetektől fogva, sejtette, megmondta.

A gond csak az, hogy nem vagyunk világverők sem fociban, sem politikában. Ha pedig látnánk a jövőt, nem itt tartanánk.

Sokan vannak, akik tudják: hallgatni arany. Nem nehéz eldönteni, hogy ők okosabbak, vagy azok, akik mindenhol a saját igazukat hangoztatják. Ha a történelem súlyos fejezetei között kutatunk, azt látjuk, a vészterhes idők mindenkit megviseltek. Láttunk olyanokat, akik képesek voltak a hangjukat hallatni, mégsem köszöntek meg nekik semmit, és ugyanígy jártak azok is, akik csendben, az árnyékban lapultak, várva a vihar végét. Lehet, hogy az emberi történelem sok hűhó semmiért, de mindenki az olyan történeteket szereti olvasni, ahol a jó győz és az alapvető emberi értékek a helyükre kerülnek.

Szokták mondani, hogy a történelmet a győztesek írják. Egy ideig, talán. Aztán a múlt győzteseiből vesztesek lesznek, hiszen a dicső napok is véget érnek. Nem lehet évtizedekig forrásponton tartani az érzelmeket, a mindennapok megmutatják jó vagy rossz az irány, amerre a győztesek masíroznak. Közben az emberek tudják, kikre lehettek büszkék, és ezek nem mindig azok, akik a magasba emeltek egy kupát. Az idő mindig helyre teszi a dolgokat.

Az biztos, hogy a múltunkhoz mindig bátran nyúlhatunk, még ha változik a világ, akkor is. Nyúlnunk is kellene, hiszen abból tanulhatnánk. Mégis az az érzésem, hogy mi emberek semmiből sem okulunk, és újra meg újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Úgy tűnik, az emberiség jelleme alapvetően nem változott az évezredek során. Bár az egyes személyek komoly jellemfejlődésen (vagy romláson) mehetnek át, a tömegek még mindig ugyanúgy gondolkodnak.

Az elmúlt években számomra az egyik legmegdöbbentőbb tendencia az, hogy egyes embereket a legkevésbé sem zavarna, ha a jelenleg létező legjobb politikai rendszer, a demokrácia sérülne. Mert bármennyire is meglepő, vannak olyanok, akik azt hiszik, jobban tudják nálunk, hogy mi a jó nekünk. És egy idő után elkezdik azt szajkózni, hogy ha nem az ő szájuk íze szerint cselekszünk, akkor hibát követünk el. A legjobb, ha megvédenek minket a saját döntéseinktől, a saját gondolatainktól. De amíg a demokrácia működik, a kontrol létezik az irányukba. Ahhoz, hogy ez egy élő rendszer legyen, működtetnünk kell. Szavazattal, képviselettel.

Az elmúlt években, ha valaki panaszkodott nekem, hogy a kilenc éve regnáló kormánypárt megint túlnyerte magát, és egyre nagyobb mellénnyel vannak, csak annyit mondtam, az emberek így szavaztak, ez van. Hogy miért így, azt itt több száz oldalon keresztül elemezhetném, teljesen feleslegesen. A legfontosabb gondolatként azt szűrném le a több száz oldal végén, hogy nem a Fidesz nyerte meg kétharmados arányban a választásokat az országban vagy éppen az önkormányzatokban, hanem az ellenzék veszítette el. Mert nem kínáltak olyan alternatívát, ami vonzó lenne, amiből nem süt ki azonnal, hogy siker esetén rögtön egymásnak esnének a hűséget esküdött felek.  És ez a bizalmatlanság, ez a kilátástalanság apátiát szül az emberek között, és azt hiszik, a világ nem is működhet másként.

A győztes, ha túlnyeri magát, néha felszínessé válik, kezdi rutinból végezni a dolgokat, kezdi azt hinni, már mindenkinél mindent jobban tud, elfeledkezik az emberekről, nekiáll átírni a valóságot, önmagát is becsapva. Már nem olyan felkészült, nem olyan tisztán látó, hiszen a saját szemére is hályogot húz a hazugságaival.

Ilyenkor lehetne komoly személycserékkel megújulni a hatalmon lévőnek, de a mi következmények nélküli országunkban ez jelenleg fikciónak tűnik. Itt mindenki foggal-körömmel küzd, hogy a zsírosfazék közelében maradjon. És a hosszan a hatalomban lévőknek egy idő után már nem számít más, csak ez. Választanak maguk köré olyan személyeket, akik jó pártkatonaként busás haszon fejében megteszik, ami a hatalom megtartásához feltétlenül kell. De senki olyat, aki frissítene, aki új szellemiséget vinne közéjük

Ilyenkor kellene a demokráciát a szavazatunkkal működtetni. Nem azt mondani, hogy úgysem változik semmi. Azokhoz, akik gondolkodás nélkül állítanak másról fals információt, sokan nem akarnak hasonlítani. Aki politikai panelmondatokban gondolkodik, akinek a szájába adják a mondandóját, akiből kiveszett az egyéniség, az nem fogja tudni a közösség javát szolgálni. Mert ehhez gerinc kell. Itt az emberek szemébe kell nézni öt év múlva is. Aki ezt emelt fővel megteheti, az nem bukott meg, még ha leszavazzák, akkor sem.

Egy önkormányzati választás mindig a legjobb lehetőség arra, hogy bizonyos formációk megmutassák magukat. Ezek lehetnek politikai vagy civil szerveződések. A választásokon csak olyanok indulhatnak eséllyel, akik ismerik az adott körzet, város problémáit, akiknek van elképzelésük arról, hogy merre vigyék tovább a körzetet, akik a választópolgárok között járnak és a személyük az adott területhez köthető. Nem árt, ha a jelöltnek van mondanivalója, egyéni elképzelése, aki nemcsak képes, hanem akar is kommunikálni a választópolgárokkal a megválasztása után is.

Ez a közelség teszi az önkormányzati választásokat a legszórakoztatóbb politikai eseménnyé. Sokszor a semmiből tűnnek fel figurák a veterán helyi politikusok mellett, máskor olyan tűnik el egy pillanat alatt, akiről azt gondoltuk, örökbérlete van a Városházában. Néha döbbenten vesszük észre, hogy olyanok kerülnek magas tisztségbe, akiket mi a legszívesebben messzire elkerülünk. A szemünk előtt zajlanak a dolgok, és ha figyelünk, számon tudjuk tartani az elmaradt ígéreteket, a kérdéses ügyeket, de a sikert, a fejlődés nyilvánvaló jeleit is. Mindenki el tudja dönteni, haladt-e a város az elmúlt néhány évben, és ha igen, milyen irányba.

Nem tettem fel kérdéseket, és nem is szeretnék senkinek sem válaszokat adni a szájába. Nekem a célom csupán annyi, hogy elgondolkodjunk azon, mennyit ér meg nekünk a demokrácia. Hogy mit jelent polgárnak lenni, gondolni a múltra, jelenre, jövőre, egy városra, egy országra, egy közösségre.  Milyen lenne egy másik rendszerben élni, ahol nincs lehetőség arra, hogy néhány évente elmenjünk szavazni, és megbízzuk azokat az embereket, aki a következő négy vagy öt évben képviselni fognak minket.

Mi, a Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselőjelöltjei megpróbálunk alternatívát kínálni. Hogy ennek mekkora ereje van, az hamarosan ki fog derülni. És majd le kell vonni a következtetéseket. Nekünk is, a jelenleg regnáló erőnek és a választópolgároknak is.

A sok kötelesség mellett az egyik legkönnyebb állampolgári feladat, lehetőség, hogy választunk. Nem kell hozzá más, csak szabaddá tenni magunkat október 13-án fél órára, elsétálni a szavazóhelyig, majd ikszelni. Azt hiszem, erre sem mondhatjuk majd, hogy feláldoztuk magunkat a demokráciáért.

Október 13-án este hattól a magyar válogatott Azerbajdzsánnal futballozik zárt kapuk mögött. A szavazóhelyek viszont nyitva lesznek, oda lehet menni. Kíváncsian várom, két órával később milyen elemzések látnak majd napvilágot… a fociról, és a választásról.

 Nagy Balázs

A Paksi Deák Ferenc Egyesület 2. választókörzeti jelöltje